Erdőhátság

 

A hunyadi Erdőhát egy erdők által elszigetelt tájegység, ahol a vidék lakói a falvakat dombtetőkre építették, amelyeket kis hozamú patakok mély völgyei választanak el egymástól. Az erdőhátiak sajátos kultúrája és életfelfogása leginkább a lakóházakon, népviseleten és mesterségeken keresztül mutatkozik meg. Ezáltal az erdőhátiak egy egyedi nagycsaládot, egy érdekes önálló néprajzi egységet alkotnak Erdélyben.

A vidék 40 települést foglal magába, amelyek között szoros kapcsolat van. Az első településekről szóló írásos emlékek 1297-ből származnak, amelyben Zalasd (románul Zlaști) és Ruda (románul Ruda-Brad) településeket említik, mint akik a hunyadi porkoláb alá tartoznak. A 14. és 15. században már jelen vannak a jelenlegi erdőhátsági falvak, valamint azok is, amelyek időközben elpusztultak.

A szokások, ünnepségek alkalmat adnak a tájegység lakóinak arra, hogy ellátogassanak egymáshoz és ápolják kapcsolataikat. A tájegység főbb szellemi központjai Cerbal, Bunyila, Lelesz és Gyalár. Cerbal a népviselet központja, Bunyilában a fa- és fémmegmunkalás játszik fontos szerepet, Leleszben pedig a textilkézművesség kerül előtérbe.

Az erdőhátiak népi építkezési stílusa kevésbé fejlett, a mesterségek közül a fazekasság teljesen hiányzik ezen a vidéken. A lakóházak mégis felhívják magukra a figyelmet az arányaik által, hisz a tető kétszer vagy háromszor magasabb, mint a falak.

Az erdőháti népviselet igazán látványos. Felépítését tekintve hasonlít az erdélyi népviseletekhez, de rendelkezik sajátos jellemvonásokkal is. A női népviselet szabásvonala egyenesnek tűnik, amelyet a szorosan a nő testéhez simuló, két fekete, elől és hátul merev kötényhez hasonló kiegészítő okoz, az ing viszont bő, színekben és díszítésekben pompázik.

A helyiek minden fontos ünnep vagy esemény alkalmával feltárják kultúrájuk kincseit, pl. megéneklik a legényeket a besorozás előtt, a fenyő énekével búcsúztatják a fiatal halott ifjút, különböző szokásaik vannak lakodalmakkor stb.

A kerékpáros utazók számára az Erdőhátságot szeptemberben érdemes meglátogatni, ugyanis ebben az időszakban nincsen olyan égetően száraz meleg, mint július-augusztusban a laposabb, erdőségek nélküli területeken. Szeptemberben a lombhullató erdők is színesebb ruházatot öltenek magukra, így pompás gyalogtúrákat lehet tenni a szabadba vágyóknak. Sokszor találkozunk aszfaltozatlan utakkal, ellenben a terepbiciklizést és az offroad-ot kedvelők számára kedvenc kikapcsolódási lehetőséget nyújt a terep.

Az elzárt vidékre jellemző még a nagyfokú elvándorlás, ennek folyamataképpen teljesen elnéptelenedtek Manu és Curpenii Silvașului falvak; 10 fő alá csökkentek Moșoru, Goleșu és Alun települések.

Források

Téglás Gábor: A hunyadmegyei Erdőhátság. Földrajzi Közlemények. 1879. VII. köt. 7. füzet. 249-271. old.
Szabó Imre: Jobbágy szolgálatok Hunyadmegye erdőhátvidékén. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyve, 1906.
Rusalin Isfanoni: Padurenii Hunedoarei, Editura Mirabilis, 2006.