Zalatna

46° 09' 32" É, 23° 13' 16"

Gyulafehérvártól 36 km-re északnyugatra, az Ompoly partján fekszik. Neve a szláv zlatna (= arany) főnévből ered és egykor gazdag aranybányáira utal.

Lakossága: 2002-ben 8612 lakosából 8367 román, 179 cigány, 57 magyar és 4 német volt.

Az ókor óta fő helye az erdélyi arany- és ezüstbányászatnak. Ma már csak néhány bánya működik, és 1704 után kiépített színesfém-feldolgozó ipara teljesen a múlté lett. A város jelenlegi kiöregedett és többnyire munkanélküli lakossága egykor bányászattal és ércmegmunkálással foglalkozott. Ma csak rézgálicot gyártanak ott. A XVIII. századtól kezdve itt volt a az erdélyi bányahatóságok: a bányakapitányság, a bánya- és vegyelemző-hivatal, arany-ezüstkohó székhelye. A XIX. században és a XX. század elején fontos kőfaragó és kőcsiszoló iskolája létezett.

Ma már többnyire mindenki munkanélküli lett, a bezárt bányák és lebontott üzem miatt. Egyedül a füsttel szennyezett dombok, és az égnek meredő toronyszerű kémény emlékeztet a kommunizmus éveinek értelmetlen, környezetet és embert nem kímélő iparosítására. Az erdőségek még sokaknak biztosítanak keresetet . A kommunizmus idején a város teljes arculata megváltozott, a belvárost elbontották és helyette tömbházakat építettek. A református egyház tulajdonában lévő bérházak bontásából visszamaradt építőanyagból Szegedi László magyarigen lelkész teljesen restauráltatta a zalatnai református templomot 1969-ben.

Kővári László így írja le Zalatnát 1853-ban

“Bányaváros, s az erdélyi bányászat volt középpontja. Szűk völgyben, az Ompoly vize s Malompataka egyesülésénél, magas hegyek közt fekszik; Fejérvártól 5 órára, a nyugati havasok közepette. (…) mellette hegy emelkedik, mit Zsidóvárnak neveznek, s róla a dák uralom alatt bányászkodhatott zsidók telepének gondolják. A rómaiak korából a városán alól csakugyan maradt egy telep.
A magyar királyok korából 1357-ből látjuk első oklevelét, melyben Lajos király lakosainak azon kiváltságokat adja, melyekkel a magyar birodalom több bányavárosai éltek. A nemzeti fejedelmek Magyarhon bányavárosaiból bányászokat telepitének belé, kiket minden polgári terhek alól kivéve, mondhatni mentesekké teltek. A forradalomig itt van az erdélyi főbánya-törvényszék, s hivatala mellett aranyváltó-hivatallal, s egy kamarai uradalom főigazgatóságával is népesítve volt. Kohója a leggazdagabb gépekkel volt ellátva. Azonban a forradalomban 1848 oct. 23-a táján lakosait, a hivatalnokok nagy részével együtt az oláhok leölték, a gépeket romba dönték; s a gyönyörű mintabányászat sok időre tönkre tétetett. Bányászatát főleg Dumbráva és Fáczebája nevű hegyekben üzé.  Itt termelték az arany és ezüst mellett, a fejérvári pénzverde számára a vitriolt.”

A történelem pénzhiányban kimul

Lukács Béla zalatnai kastélya a falakon beszivárgó víz miatt napról napra megy tönkre. A padlást a második emelettõl elválasztó famenynyezet néhány helyiségben már beszakadt. A hatóságoknak nincs pénzük a kultúrházként mûködõ kastély felújítására.

A munkanélküliség és szegénység súlyos gazdasági kínjaival küzdõ város lakói a hajdani virágzó település történelmérõl beszélnek. Akkor e városban jól éltek a polgárok, mesélik a nagyszülõk elõdeik történetét a nem túl bizakodó unokáknak. A Horea és Avram Iancu által vezetett felkelések elõtt a polgárok a birodalomnak dolgoztak, aranyat bányásztak és sokkal jobban éltek, mint a környékbeliek.

Parasztasszony mentette meg

A Malom völgyében Lukács Béla családja egy erdõvel, parkkal, vizekkel övezett impozáns kastélyt épített, ahol a jövendõ magyar kereskedelmi miniszter gyerekkorát töltötte. A helybéliek szerint egy presacai román parasztaszszony mentette meg a haláltól az akkor hároméves grófot. A magyar nemesség és Avram Iancu csapatai egymást mészárolták, a parasztasszony pedig a szoknyája alá rejtette…

1880-1900 között aztán, amikor Lukács Béla kereskedelmi miniszter lett, a Gyulafehérvár-Zalatna vasútvonal, a Zalatna-Nagyalmás-Szászváros út, valamint a jelenlegi Avram Iancu szakiskola kezdeményezõje és támogatója.

1918. december 1. után, mint minden magyar birtok, a kastély is a román állam tulajdonába került, mely bírósági épületté alakította át. Késõbb a kollégisták internátusaként, 1979-tõl  kultúrotthonként mûködött.

Figyelem, beszakad a tetõ

Néhány évvel ezelõtt még kulturális elõadásokat tartottak az otthonban, most egy nagyobb teremben a szavazóhelyiség van, míg több más helyiségben a Cristal nõszövetségi szervezet hagyományõrzõ kiállítást szervezett. Az épület állagát nagyon megviseli a beszivárgó víz. Több helyiségben a nedvesség a padlóig ér, a tartógerendák elrothadtak, a plafon beszakadt.

Néhány hónapja a nõszövetség a hatóság figyelmébe ajánlotta az épületet. Mivel több ízben is anyagi támogatásért folyamodtak a kultúrház érdekében, a bányavidékek átépítésének programját szolgáló országos szervezet jóváhagyta az épület felújítását. “A valóságban a projekt csak a tetõ felújítására korlátozódik”, mondta el Melania Forosigan, a nõszövetség elnöke.

A hatóságok húzzák az idõt

A bányászvidékek hivatala - elsõsegélyként a kastély megmentéséhez - 250 millió lejt hagyott jóvá a tetõszerkezet javításához. A jóváhagyott terv szerint a munkálatokat ez év tavaszán kellett volna elkezdeni és augusztus elsejéig befejezni.

Ha valaki ma meglátogatná a zalatnai kultúrotthont, láthatná, hogy még dolgoznak a tetõszerkezeten; nem azért, mert elhúzódtak a munkálatok, hanem mert csak augusztus utolsó heteiben láttak neki a felújításhoz. Silviu Ponoran, Zalatna polgármestere elmondta, hogy a felújítást célzó munkákkal a lehetõ legrövidebb idõn belül elkészülnek, a késlekedést azonban nem indokolta meg. Pavel Bora, a megyei bányászvidékek koordinációs vezére nemrég kijelentette: a felújítást anyagilag támogató viszszavonhatja a kiutalt összeget, ha a munkálatokkal nem végeznek szeptember végéig.

Fehér Adél, Nyugati Jelen, 2004. szeptember

Források

Mikó Samu, Bölöni: Zalatna és Abrudbánya pusztulása 1848-1849-ben, Magyar Jövő Nyomdaüzem, Miskolc