Paget John

Életpályája

Paget János, John Paget (Thorpe Satchville Leicestershire, Anglia, 1808. - Aranyosgyéres, 1892. április 10.) angol származású, magyarrá lett mezőgazdász és író.

John Paget, esquire (ami bárói rangnak felel meg) 1808. április 8-án született az angliai Loughboroughban, normann származású, előkelő brit földbirtokos családban. Középiskoláit a yorki unitárius Manchester College-ban végezte kitűnő eredménnyel. Miután Edinburgban orvosi diplomát szerzett, külföldi útra indult, hogy az akkor Európa-szerte pusztító kolerát tanulmányozza. Ehhez az úthoz apjától ráhagyott birtok és kilencezer font örökség biztosított anyagi alapot. Megtanulta a francia, az olasz és a német nyelvet, hogy célját megvalósíthassa. Útvonala családi levelezése alapján nyomon követhető. A párizsi egyetemen anatómiát és élettant hallgatott, Párizs, majd Bécs után Köln, Heidelberg következett. Itt már csak belekóstolgatott az orvostudományba, s ment tovább... Berlin, München után Olaszországba készült. Célja mindig a továbbtanulás volt, de idővel egyre jobban érdekelték az utazással járó úti élmények.

Arthur öccse, Hering tájképfestő és Sandford újságíró kíséretében 1835 februárjában Rómába utazik. Rómában igen otthonosan érezhették magukat a fiatal angolok, hisz ekkor már húszezer fős angol kolónia létezett az olasz fővárosban. Ebből mintegy négyezer az elithez tartozott, mely ilyenkor, farsang idején vidám társasági életet élt. Pageték maguk is ehhez a körhöz tartoztak. Itt ismerkedett meg John Paget az Erdélyből érkezett szép és művelt br. Bánffy Lászlóné, született br. Wesselényi Polyxénával, a társaság ünnepelt tagjával, aki vágyott megismerni ezt a napfényes földet, annak műemlékeit, s feledni akarta az otthoni, családi és politikai gondokat. Bánffyné felvilágosult magyar arisztokrata asszony volt. Jó megfigyelő, aki kritikus szemmel nézte környezetét, s nem titkolta el saját, önálló véleményét sem. Eleganciája, műveltsége, nyelvtudása hamar meghódította a római elit-társaságot, amely az angol kolóniával együtt befogadta őt. Itt találkozott John Pagettel, a rendkívül jó megjelenésű s Róma műemlékei iránt erősen érdeklődő fiatal angollal. Közelebb hozhatta őket egymáshoz rokon protestáns vallásuk: Polyxéna kálvinista, Paget unitárius volt. Az itáliai buzgó katolikus, néha misztikus környezet mindkettőjük számára idegen lehetett.

Mindjárt kezdetben felismerhették szellemi-lelki rokon voltukat, s hamarosan mint állandó útitársak járták be Róma nevezetes műemlékeit. A barátság - többszörös találkozás, kirándulás után - melegebb érzelmek forrásává vált. Barátságuk, szerelmük történtét maga Wesselényi Polyxéna naplójából ismerhetjük meg, amely 1842-ben jelent meg Kolozsvárott.

(…) Együttlétük alatt Poyxéna gyakran beszélhetett „hőn szeretett bérces kis hazájáról" - ahogy ő nevezte Erdélyt -, s az osztrák elnyomásról, az erdélyi patrióták politikai törekvéseiről. Egy ilyen együttes látogatáskor Polyxéna Wesselényi Miklós Balítéletekről című, az Osztrák Birodalomban betiltott könyvét ajándékozta a Vatikáni könyvtárnak. Jó alkalom volt ez arra, hogy megismertesse kísérőjével Wesselényi bátor kiállását a reformok mellett, s felhívja figyelmét az otthoni szigorú cenzúrára. (…)

Paget 1835 júniusában Magyarországra indult két barátjával George Edwards Hering tájképfestővel és William Sandford újságíróval. Polyxéna levélben a felségsértési perbe fogott Wesselényi Miklóst az ország elhagyására biztatja. A levél szélén rövid jegyzet: „P-t ajánlom néked méltó bizalmadba." Első állomásuk Bécs volt, majd Pozsonyba utaztak. Valóban találkoztak Wesselényivel, erről naplója is tanúskodik. Széchenyi István cenki birtokán két napot töltöttek, majd visszatértek Pozsonyba.

Július 13-án Széchenyivel együtt Pestre hajóztak. Pagetben olyan tisztelet alakult ki Széchenyi iránt, hogy Magyarországról és Erdélyről írt munkájának egyik központi személyiségévé vált. A magyar reformer gróf fel is kereste Pagetet. Ismeretségük barátsággá mélyült. (…)

1835. szeptember 27-én Paget Széchenyivel és Sandforddal együtt a Zrínyi nevű gőzösön hajóútra indult az Aldunára. Hering már hamarabb előrement, hogy lerajzolja az érdekesnek ítélt dolgokat. Együtt járták be a magyar fővárost, a Palatínus (Margit) szigetet. Ismeretségük barátsággá mélyült. Ujabb együttlétüket Széchenyi július 19-i naplóbejegyzése örökítette meg: „Kirándulás Gödöllőre Grassalkovich hercegnéhez". Ekkor készülhetett Hering rajza Széchenyiről, mely később a Paget-könyv első kiadásába is bekerült.

1836 tavaszán Bánffy László, Polyxéna férje, beadta a válókeresetet. Házasságuk már korábban - még az asszony olaszországi útja előtt - válságba jutott. Most a hosszas távollét után fordulóponthoz érkezett. Az asszony csak kislányát, Jozefát sajnálta mélyen, noha úgy vélte, hogy neki is jobb így, mint az állandó perpatvar és civakodás.

A válóper ideje alatt Paget Batthyány Lajossal Korfu szigetére utazott, majd Görögországot és Törökországot látogatták meg, ezután pedig öccsével, Arthur Olivérrel 1836-ban megkezdték második magyarországi és erdélyi útjukat. Paget már ekkor letelepedésre és birtokvásárlásra gondolt, de - egyelőre - tervük nem valósult meg.

Végre kimondták a válást, s miután John Paget és Wesselényi Polyxéna 1837 őszén Rómában házasságot kötöttek, pár hónapra elutaztak Párizsba.

Terjedelmes könyvének írását Paget még indulásuk előtt, Kolozsváron kezdte el. Egyik kutatója, Gál István szerint itt meg is írta, összegezve másfél éves barangolásának tapasztalatait. A könyv írása közben Polyxéna ott volt mellette, s nemcsak biztatta, hanem segített az eligazodásban, a felmerülő kérdések tisztázásában. Jelenlétét nélkülözhetetlenné tette a magyarországi és erdélyi viszonyok alapos ismerete, a családi és helynevek írásában való jártassága.

Valószínűleg már készen állt a kézirat, mikor útnak indultak Párizs felé. Biztos adat van arra, hogy a francia fővárosban már a korrektúrát javítgatták, küldözgették vissza a londoni kiadónak, John Murraynak.

(…) 1839 koraőszén Londonban megjelent Paget nevezetes könyve, a Hungary and Transyvania. A házaspár a könyv néhány példányával késő ősszel hagyta el Londont, és november végén már Pesten voltak. Széchenyi Naplójában 1839. november 24-i dátummal ez áll: „Paget, ki most érkezett, elhozza nekem a könyvét, benne a portrémmal!" Rövid pihenés után Pageték december elején elindultak Erdély felé, ahol az otthonteremtés szép, örömteli feladata várt rájuk. Kolozsvárra költöztek, ahol nagy házat vásároltak és azt angol kényelemmel rendezték be. Az egész telet ott töltötték, s élvezték az erdélyi farsang társasági örömeit.

1841-ben öccse értesíti őket a könyv angliai fogadtatásáról: elismerő cikkek méltatták a könyvet, hosszú részleteket idéztek belőle. Bécsben nem nagyon örülhettek a könyv jó sajtóvisszhangjának, hisz Paget művében elmarasztalta az egész bécsi államrendszert.

Annál kedvezőbb volt a könyv hazai visszhangja. Maller hivatkozott tanulmányában így szemlézi a magyarországi visszhangokat: „Az első rövid magyar híradás a Pesti Hírlapban jelent meg, 1841-ben: »Paget és Miss Pardoe munkái a legjobbak, miket hazánkról irtak.« Toldy a német kiadást szintén szűkszavúan ismertette az Athenaeumban 1842-ben: »A derék szerző kétség kívül az minden idegenek közt, ki Magyarország állapotjáról nemcsak többnyire jól értesíttetett, hanem önálló szempontra is vergődött hazánk megítélésében. E tekintetből munkája magunkra nézve is figyelemre-méltó.« A brassói Blätter für Geist, Gemüth und Vaterlandskunde 1842-ben örült az Erdélyre vonatkozó elismerő részeknek, de felszisszent Paget nézetén, hogy a szászok a magyar hazafias mozgalmak iránt tartózkodóak s hidegek lennének: »Majd meglátjuk, milyen magyar hazafi válik Pagetből, aki immár egy erdélyi főúri nőt jegyzett el, s Erdélyben fog megtelepedni.«"

Paget ezekben az években sem ült tétlenül: Aranyosgyéresen birtokot vásárolt, s hozzáfogott a vizenyős talaj lecsapolásához, feljavításához. Angol stílusú kis kastély építéséhez kezdett, amelynek befejezése után, 1843-ban a házaspár odaköltözött. A kellemes erdélyi nyarakat Gyéresen, a hosszú, havas teleket kolozsvári házukban töltötték.

1841. szeptember 5-én Polyxéna ikerfiakat szült. Walter Arthur és Olivér névre keresztelték őket. (…) A házaspár otthonteremtő nagy lendületét tragikus esemény állította meg. Nagyobbik fiuk 1843-ban meghalt.

Az anyát megbénította fiacskája halála, Paget munkába ölte bánatát. A gyarmatosító angolok szívós kitartásával harcolt célja eléréséért. Kiadójához, John Murrayhoz írt levelében, melyben könyve újabb példányai elküldését sürgette, maga számolt be lendületes munkájáról: „Addig is fák ültetésével, építkezéssel, kertészkedéssel, s angol módra való parktelepítéssel vigasztalom magam, ahogy lehet [...] boldog lesz, ha eljön Erdélybe, s egyetmást lát csodáiból."

Sokirányú tevékenységével egyidejűleg elkezdte egy jól tervezett mintagazdaság előkészítését. A tagosításnál kiválasztott mocsaras, olcsó réteket csatornázással lecsapolta. A földművelésben nálunk addig ismeretlen eljárásokat alkalmazott (talajgondozást, vetésforgót), hogy megszűnjön az ugar. Az állatállomány feljavításáról sem feledkezett meg: Angliából hozatott tenyészállatokat. Fajtiszta lovak, szarvasmarhák, juhok kerültek a gazdaságba. Nem egyszer utazott Angliába ilyen ügyekben.

Paget már könyvében is megemlítette, hogy Erdélyben nagyobb súlyt kellene fektetni a szőlőtermelésre, hiszen minden adottság megvan hozzá. Tervét meg is valósította. A gyéresi, egerbegyi, csányi határokon szőlőt telepített. Gyümölcsfákat ültetett, másutt fásított, s ezzel értéket teremtett és hagyott az utókorra. (…)

1847-ben honosították, azaz elnyerte a magyar állampolgárságot. Paget sokszorosan kiérdemelte azt. Magyarrá válása valójában választás és felelősségvállalás volt. Szívvel-lélekkel szolgálta szűkebb hazáját, Erdélyt, mind békeidőben, mind a forradalom és szabadságharc legsúlyosabb hónapjaiban. Birtokos társai, az erdélyi főúri társaság befogadta körébe. Az angol esquire a Kolozsvári Casino elismert és tisztelt vezető személyisége lett.

Az erdélyi liberális arisztokrácia legjobbjai közé tartozott. 1848. március 19-én, amikor a pesti és bécsi forradalom híre megérkezett Kolozsvárra, az összegyűlt ellenzék vezetői: Bethlen János, Teleki László, Wesselényi Ferenc mellett ott találjuk a magyarrá lett angol arisztokratát is.

A zavaros erdélyi helyzet miatt 1849 elején, feleségét Olivér fiával együtt Angliába küldte, ő maga pedig itthon segített új hazája, s vészhelyzetbe jutott honfitársai megmentésében.

Nem egyszer veszélyes missziót vállalt magára. Tagja volt annak az erdélyi nemes ifjakból álló csapatnak, amely az aranyosszéki nemzetőrökkel karöltve az 1849 januárjában felégetett Nagyenyed felszabadítására, elmenekült lakóinak megmentésére sietett. „Hála Perczel kapitány rettenthetetlenségének és célirányos Intézkedéseinek, hála honvédeink bátorságának, hála a Paget János buzdításainak s az aranyosszéki nemzetőrség önfeláldozásának, de leginkább hála a Mindenhatónak, a győzelem részünkre dőlt el" - írja Kemény István Das schwarze Buch című, 1850-ben megjelent könyvében.

A szabadságharc alatt nem csupán nemzetőrként tevékenykedett Kolozsváron, hanem a szabadságharc érdekében igyekezett angol kapcsolatait is felhasználni, és a magyar-román megegyezés érdekében munkálkodott (minderről a Napló bemutatásakor még szó lesz).

A világosi fegyverletétel után Paget is rákerült az osztrák kormány feketelistájára, ezért ő is menekülni kényszerült. Természetesen Angliába tért vissza, ahova feleségét és fiát már 1849 telén elküldte. A Paget családot nem emigránsként fogadta vissza Anglia, hanem eredeti hazájába visszatért honpolgárokként. Nagy valószínűséggel a loughboroughi családi birtokon éltek. Paget itteni tartózkodása alatt sem szüntette meg kapcsolatát Magyarországgal. Sandford segítsége nyomán Pulszky Ferenccel levelezhetett, s amikor ezt támadások érték, megvédte a The Leaderben. (…)

Angliában is új hazája érdekében dolgozik ott-tartózkodásuk hat esztendeje alatt. Akárcsak a szabadságharc idején, ő látta el az angol lapokat híranyaggal. Ekkor szerzi meg az erdélyi unitáriusoknak azt az angol segélyt, amely megmenti a bezárástól a kolozsvári iskolájukat az osztrák rémuralom idején. Az ő révén alapítják azt az ösztöndíjas helyet, melyet évente egy-egy unitárius teológus kapott meg. (…)

1855 júniusában szerencsésen hazaértek Kolozsvárra. (…)Itthon nagy pusztulás, rengeteg gond és baj várta őket. 1849-ben a felkelők kifosztották és felégették a kastélyt, a könyveket és iratokat a tó vizébe hányták. Polyxéna franciaországi feljegyzései is a tó iszapjában semmisültek meg. Maller Sándor hivatkozott tanulmányában felteszi a kérdést: „Mi lett Aranyosgyéressel? Wesselényi Ferenc még 1850. január 17-én írta Miklósnak, hogy Paget birtokát az oláhok egészen kiprédálták. Lovait és minden vagyonát ellopták [...] Nemhiába volt a Paget család jelszava, címerének felirata: Espere et persevere! (Remélj és tarts ki!)". John és Polyxéna - bár már túl voltak életük delén -, elkezdték az elpusztult otthon újrateremtését, az elhanyagolt földek megmunkálását, feljavítását, a mintagazdasággá való felvirágoztatását. Közös erővel, mindezt rövid idő alatt, meg is valósították. (…)

1863-ban újabb tragédia éri Pagetékat. Váratlanul, gyanús, tisztázatlan körülmények között meghal egyetlen, életben maradt fiúk - Olivér. (…) Polyxéna fia halála után még tizenöt évet élt. Anyai fájdalma mellett eltörpült az a gondolat, hogy végleg egyetlen könyv írója maradt. John Paget legyőzte, munkával enyhítette fia elvesztése fölötti fájdalmát. Folytatta gazdasága fejlesztését, korszerűsítését. Többször is beutazta a francia borvidéket, megtanulta a legújabb munkamódszereket: a sodronyművelést, a földnek lókapával történő megmunkálását. Mindezen módszerek bevezetésével felvirágoztatta mintagazdaságát, s elöl járt az erdélyi gazdálkodás korszerűsítésében. (…)

Polyxéna 1878. szeptember l-jén, pár heti súlyos betegség után, „élete 77., boldog házasságának 42. évében, Aranyos Gyéresen bevégezte földi pályáját" - írja a gyászjelentése.
Paget János felesége halála után még 14 évet élt. Egészséges szervezetének, tevékeny életmódjának köszönhetően magas kort ért meg. Magányát - Polyxéna első házasságából származó leánya, Jozefa - Behlen Sándorné és gyermekei, valamint birtokainak örököse, az itthon letelepedett Paget Olivér Algernon családja enyhítették.

Paget János 1892. április 10-én, 92 éves korában, Aranyosgyéresen fejezte be „közhasznú, munkás, nemes életét". Ferenc József unitárius püspök temette. Búcsúztatójában jogosan állapítja meg róla: „Hívebb, nemesebb polgár nem volt nála a magyar hazában."

Koporsóját Kolozsvárra szállították, s a Házsongárdi temetőben a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra felesége és Olivér fia hamvai mellé.

Cs. Lingvay Klára, In.: John Paget: Magyarország és Erdély - Naplójegyzetek, Kriterion kiadó, Kolozsvár, 2011 

Hivatkozások