Ferenczi Sándor

Életpályája

Ferenczi Sándor (Zalatna, 1894. okt. 1. - 1945. jún., Szovjetunió) régész.

A szászvárosi Kuun kollégium elvégzése (1912) után a Ferenc József Tudományegyetemen kezdte el tanulmányait, s az Egyetemi Könyvtár gyakornoka (1912-20); harctéri szolgálata után a Regele Ferdinand I. Tudományegyetemen szerzett történelem-latin szakos tanári képesítést (1920), az egyetem ókortudományi intézetének gyakornoka, később tanársegédje, 1937-ben doktorált, 1941-től múzeumőr, majd az Egyetemi Könyvtárban könyvtáros. 1943-tól újra hadba vonult, hadifogságban halt meg. Szakirodalmi munkásságát a budapesti Archeológiai Értesítőben megjelent közleményeivel kezdte (1911); ugyanitt s a Genealógiai Füzetek, a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat Évkönyve, az Abrudbánya és Vidéke, valamint a Dolgozatok az Erdélyi Múzeum-Egyesület Érem- és Régiségtárából hasábjain jelentek meg régészeti, családtörténeti és érmészeti szakcikkei (1912-15).

A két világháború között a Magyar Nép, Pásztortűz, Ellenzék, Keleti Újság, Erdély, Székelység, Erdélyi Múzeum közli művelődéstörténeti fejtegetéseit; régészeti tanulmányokat ír a Siebenbürgische Vierteljahresschrift és más hazai német lapok számára; tevékeny részt vesz a dák-római kutatásokban, magyarra fordítja Vasile Pârvan és D. M. Teodorescu régészeti tanulmányait; az Erdélyi Múzeum szemlerovataiban rendszeresen ismerteti a román, német, magyar szakirodalmakat.

A székelyek eredetéről, településéről és rovásírásáról szóló tanulmányai tárgyilagos kutatási módszeréről tesznek tanúságot. Számos írását lefordították román és német nyelvre. Eredeti munkáit közölte a Revista Economică, Înfrăţirea, Dacia, Sargetia, Anuarul Comisiunii Monumentelor Istorice. Több értékes dolgozata máig kiadatlan.

 

Írói álnevei: Alexandru Ampoianu, Közlő, Szemerjai Székely Sándor.

Művei

Az énlaki rovásírásos felirat (Kv. 1936)
Az egykori Kászonszék régészete. A kászoni székelyek letelepülése és eredete (Kv. 1938)
Aşezările dacice din Munţii Orăştiei (posztumusz kiadás, társszerző Constantin Daicoviciu, 1951)