Born Ignác

Életpályája

Born Ignác (németül Ignaz von Born; Gyulafehérvár, 1742. december 26. - Bécs, 1791. augusztus 28.), magyarországi származású osztrák geológus, felvilágosult tudós, udvari tanácsos, a világ első nemzetközi tudományos társaságának az alapítója.

 

 Kardos István: Born Ignác (1742-1791), Ezredvég. 2003. március. XIII. évfolyam 3. szám

A 18. és 19. század magyar tudósainak van egy közös sorsmotívumuk. Sokuknak máig vitatják nemzeti hovatartozását, és gyakran nem is alaptalanul. Így vallja például egyaránt magáénak Bél Mátyást vagy Kempelen Farkast a magyar, az osztrák és szlovák tudománytörténet, és ez a sorsa magyar-osztrák-cseh relációban Born Ignácnak is. Személyükben mintha csak igazolódna Erasmus feltevése a tudomány - már évszázadokkal ezelőtt megvalósult - nemzetköziségéről, a latin nyelvtudományban általánossá válásáról, az életpálya során a szülőföldtől való eltávolodásról, amit a megismerés elfojthatatlan vágya és göröngyös útja, az eszmék, tapasztalatok és az ismeretek személyes érintkezésben megvalósult cseréje elkerülhetetlenné tett.

Az erdélyi Gyulafehérváron (ma: Alba Iulia) 1742. december 26-án született Born Ignác életútja már egészen fiatalon így alakult. Elemi iskoláit ugyan még Nagyszebenben végezte, de rögtön azután a bécsi jezsuiták gimnáziumába került. Magába a rendbe is belépett, de a Jézus Társaság szellemisége igencsak riaszthatta, kedvét szeghette, mert még be sem töltötte tizennyolcadik életévét, amikor elhagyta őket.

Prágába ment, az akkori Európa egyik tudományos központjába, és ott, tanulmányai folyamán, egyre inkább a bányászat és a kohászat felé fordult az érdeklődése. Az 1760-as évek második felében beutazta Nyugat-Európát, tanulmányútja során főleg természettudományos és műszaki kérdésekkel foglalkozott. 1770-ben visszatért Prágába, ahol a prágai pénzverő és bányászati hivatal ülnökévé nevezték ki. Pozíciója lehetővé tette számára, hogy meglátogassa és tanulmányozza a Monarchia legjelentősebb bányavidékeit, mindenekelőtt a felvidéki, a bánsági és az erdélyi körzeteket. Tapasztalatait huszonhárom nagy lélegzetű útilevélben összegezte, amelyet 1774-ben tett közzé. (Briefe über mineralogische Gegenstände, Frankfurt-Leipzig.) A kötet tudományos értékét mi sem jellemzi jobban, mint hogy még abban az évtizedben angol, francia és olasz nyelven is megjelent, s hogy a magyarországi bányászat és ásványtan tankönyvévé nyilvánították.

1772-ben, felsőbányai kutatásai közben, súlyos gázmérgezést szenvedett. Felépülése után, Mária Terézia - aki kezdettől fogva nagyra értékelte Born szaktudását és tudományos eredményeit - Bécsbe hívatta, s megbízta a császári természetrajzi gyűjtemény rendezésével és leírásával. Munkája végeztével lovaggá ütötte és udvari tanácsossá nevezte ki.

Born, a fáradhatatlan kutató és újító, nem sokkal ezután bejelentett egy olyan találmányt, amely egycsapásra világhírnevet biztosított számára. A nemesfémek kinyerésének módszerét tökéletesítette. Merőben új és igen gazdaságos eljárásával az arany és az ezüst érceinek higannyal történő kivonását dolgozta ki, az ún. amalgamálás műveletét. Kísérleteit - melyet egy kis bécsi laboratóriumában kezdett el - a Selmecbánya melletti Szklenón, egy e célra épített kohóban fejezte be, immár nagyüzemivé fejlesztve találmányát.

Szklenó (a mai Sklené) nemcsak emiatt tudománytörténeti nevezetesség. E helységhez fűződik a világ első műszaki tudományos kongresszusa, amelyet a bányászat és a geológia témakörében Born hívott össze 1786 szeptemberében, s amelyen a kor huszonhét nagyhírű tudósa vett részt. Ugyancsak Born kezdeményezésére alakult meg az első európai bányászati társaság, amelyhez amerikai szakemberek is csatlakoztak. Általában Born Ignác tudományszervező tevékenysége páratlan volt a maga korában. 1774-ben tudóstársaságot hozott létre Prágában, szabadkőműves páholyt alapított Bécsben - ne feledjük ez már a felvilágosodás kora! -, amelynek neves tudósok, műszaki szakemberek, másfelől írók, művészek, macenások lettek a tagjai. Folyóiratot indított és szerkesztett a természettudományos ismeretek terjesztésére, s követelte e tudományok alaposabb és kiterjedtebb iskolai oktatását. A lap hasábjain élesen szembefordult az alkímiával, mint áltudománnyal, s írásaival, mondhatni, a végső kegyelemdöfést adta meg ennek a századokon át viruló szédelgésnek. És nem lett volna a felvilágosodás korának gyermeke, ha nem foglalkozik társadalmi kérdésekkel is. 1783-ban kiadott latin nyelvű könyvében (Joannis Phisiophili Specimen Monachologiae) megsemmisítően kemény bírálatban részesítette a szerzetesrendeket.

Munkásságát egyöntetűleg és széles körben ismerte el a tudományos világ. A bányászati, kohászati és vegytani tudományokban egyaránt jelentőset alkotott. A legrangosabb tudományos akadémiák (a londoni, a szentpétervári, a göttingeni, a stockholmi, az uppsalai, a padovai, a sienai stb.) választották rendes tagjukká, és jószerével lehetetlen felsorolni annak a több tucat más tudományos testületnek a nevét, amely meghívta tagjai sorába. Különösen megtiszteltetés volt számára, hogy egy akkortájt fölfedezett, fontos ásványt - bornit - róla neveztek el. Az erdélyi országgyűlés, majd nyomában a pozsonyi magyar országgyűlés nemesi címet adományozott neki. Ezzel kapcsolatosan Kazinczy Ferenc megemlékezik róla önéletírásában (Pályám emlékezete), és elmondja, hogy bécsi találkozásuk alkalmával, 1788-ban, Born Ignác magyarnak vallotta magát.

Bécsben halt meg, 1791. július 24-én. Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára, és egész Európa tudományos világa őszintén, mélyen meggyászolta. S hogy munkássága, humanizmusa, lefegyverzően szeretetre méltó személye milyen maradandó hatást tett kortársaira, arra egy zseniális zenemű halhatatlan alakja mindmáig a koronatanú.

Wolfgang Amadeus Mozart róla mintázta Varázsfuvolájának főhősét, a nemes és bölcs Sarastrót.

Juhász Tibor - Kiss Attila: A tellúr felfedezésétől a Varázsfuvoláig - A természettudományok és az opera 

Elismerések

Mozart 1791 őszén, halála előtt alig két hónappal fejezte be legnagyobb szabású zeneművének komponálását, mellyel barátját, Emanuel Schikanedert, a bécsi Theater an der Wieden igazgatóját akarta megmenteni a csődtől. Kasszasikert eredményező darabra volt szükség, amely megfelel a színházi közönség igényeinek. A történet ezt az ízlésvilágot tükrözi.

A librettó alapja Johann Georg Metzler (1761-1833), egy ásványrajongó vándorszínész gyöngécske darabja, melynek címe: Oberon, a tündérek királya. A Schikaneder által átírt történetben Tamino, az ifjú herceg a mesék birodalmában meg akarja szabadítani szerelmét. Közben különböző próbákat kell kiállnia, melyek során a gonosz Monostatos nehezíti a dolgát.

Az opera szereplői között történetünk több alakját felismerhetjük. Sarastrót, Ízisz jóságos és bölcs, humanista főpapját a zenetörténeti kutatások szerint Born Ignácról mintázták a szerzők. Tamino Müller Ferencet vagy a kor más sikeres kutatóját ábrázolja. Monostatos Klaprothot személyesíti meg, aki a hamis utakon járó flogisztonelmélet védelme miatt kapta ezt a gonosz szerepet. Az öreg pap valószínűleg Jacquin Miklós, a vidám, bohókás Papageno pedig maga Mozart.