Benedek Elek: Három tündér

Hajdanában, réges-régen, három tündér lakott Hunyadnak földjén: Déva, Kalán és Arany.

Szép volt mind a három, olyan szép, hogy a napra lehetett nézni, de rájuk nem. Ez a három tündér sokáig együtt lakott egy kis házacskában, de egyszer, mi történt, mi nem, versengeni kezdettek a szépségükkel meg a hatalmukkal. Ugy lesz, hogy beléjük szállott a gonosz szellem, ez rontotta meg a békességet.

Mondta Déva:
- Többet nem lakunk együtt. Építsen mindenki magának, lakjék a maga házában.
- Jól van, építsen, mondotta Kalán. Majd meglátjuk, melyik tud többet.
- No, azt én is szeretném látni - szólt Arany büszkén.

Déva volt köztük a legszelídebb. Azt mondta, a dévai hegyre mutatván:
- Én ennek a tetejére építek várat. Kőből építem, s ha Isten megsegít, három nap mulva áll az én váram.
- No, ha te kőből, én meg vasból építek, mondta Kalán s nem kell arra nekem három nap, elég lesz kettő is.
- Két nap!? - kacagott Arany. Reggel megkezdem s estére be is végzem. Színaranyból építem.
- Ha Isten segít. - mondotta Déva.
- Akár segít, akár nem, estére áll az én aranyváram! - mondotta Arany.

Azzal a három tündér három felé ment, s hajnalhasadtakor munkának látott. És épültek a várak három hegy tetején, gyorsan mint a tünemény. Estére kelve már ragyogott, tündökölt Arany vára, Maros vize partján.

Másnap estére felépült Kalán vára is: csupa vas volt, aljától a födeléig. Déva vára is felépült, de csak harmadnap estére.

Hát Isten megengedte, hogy a kevély tündérek felépítsék a várakat, de csak azért, hogy keményen megbüntethesse. Amint Déva is felépítette az ő várát, szörnyű nagy fergeteg, földindulás, égszakadás kerekedett, ég, föld elfeketedett s Kalán és Arany vára összeomlott.

De Déva vára állott erősen, sem égszakadás, sem földindulás nem ingatta meg.