Prikulicshoz kötlhető legendák – Vajasd

Aztán itten a faluba egy vénasszonyról még mondták, vagy három-négy éve halt meg, hogy talán ez is valami olyan prikulicsféleség lett volna, hogy éccaka járt udvarokba, s kutya képébe, meg mit tudom én még mibe. Amit a szomszédok mondtak. (Magyarsárd) - Vadadi Etelka, 2003.


 

Itt a faluba is vót egy ember prikolics. Egy vénember. Egyszer úgy elverték a fiúk, hogy kicsinálódott a vénember. (Vajasd) - Szilágyi Rózália, 2002.


 

A prikolicsokról megint megmondom, hogy mit. Azon szintén átestem. Fiatal fiúk kinn az utcán verik a kutyákat nagyba. Aszongyák, hogy: a prikolics, a prikolics! Nem hittem, megmondom az őszintén. Nem volt senkivel semmi bajom, nem hittem. Harminchétbe nősült a sógorom, én vótam a pincér, szóval én hordtam az italt, én adtam ki. Mikor megyek, már megvolt az ajándékozás, megyek ki, látom, hogy az istálló előtt valami, villogó szemivel: hrrr, hrrr...! Te jó Isten! Megyek a feleségem nagybátyjához, mondom:
- Gyere ki, Jóska, gyere, mi baj van!
- Mit, Béla fiam?
- Jöjjön, nézze meg, mi ez!
A lámpa világított, de ő csak úgy. Aszongya:
- Te hagyj békit, ez apósom lesz! Prikolics.
- Mi az, hogy prikolics?
- Majd meglátod. De ne köss ki vele, mert nem szabadulsz tőle!
Na, azután egy óra múlva visszajött, de már mind össze vót körmölve. Valamivel verekedett... S az egész falu tudja, hogy az tényleg az vót. De mondom, akkora volt, mint egy farkas! (Vajasd) - Tamás Béla, 2002.


 

Hát vótak. Itt a faluba is éppeg vótak. Éppeg itt is vótak prikolicsok. Azért mondták, mert megcsinálódtak kutyának. Éppen nekijek is, az anyósoméknak vót egy cselédjük. S az is prikolics vót. S bezárták a pajtába. S ha bezárták a pajtába, a gyermekre reájött, hogy csinálódjék meg prikolicsnak. No, bezárták, s szökött a marhákra, a marhák úgy zúgtak, a jászolyba szöktök, s döfték - biztos, hogy eresszenek rajta vért -, s minden. S reggel ült, mikor kicsinálódott, s mikor bementek, mondta: Há mért zártatok be, mert nekem kellett, hogy menjek?! (Vajasd) - Szilágyi Rózália, 2002.


 

Egyet tudok, hogy Bakcsi Zsiga mesélte, mert sógor vót apámmal. Készült, hogy menjen Fehérvárra vásárra. Reggel korán három órakor feljött Boriska nénihez, a prikulics ott vót. Akkor két órát verekedett vele, az ember nem tudott elmenni, tiszta facsaró víz, de úgy meg vót ijedve, mikor bejött hozzánk:
- Kelj sógor, kelj sógor! - Egy nagy kutyával, amíg meg nem szúrta, nem tudott elmenni. (Vajasd) - Tamás Béla, 2002.


 

(Mire mondták itt Krakkóban, hogy prikulics?) Prikulics? Arra mondták, hogy például meghal egy ember. Egy férfi. És eltemetik, és három nap múlva éccaka tizenkét órakor fölkel a sírból, és jár a faluban. Aztán nem tudom, hogy igaz-e, nem igaz, ezt nem tudom. Hallani hallottuk mi is, hogy vannak prikulicsok. (Boroskrakkó) - Tibori Magda, 2003.


 

Források

Magyar Zoltán: Népmondák Erdély szívében, Alsó-Fehér megye mondahagyománya, Balassi Kiadó, 2008.