Az erdők anyja

Na még egyet mondok: jöttünk húsvétkor haza Sárdról Kádár Zsigával. A sárdi erdőn keresztül. Ezt nem is mondtam. Szegény Zsiga meg vót halva, úgy zúgott az erdő, s olyan fényesség került, megállottunk egy helyt. Nem tudtunk egy lépést előre menni. Egyszer csak egy zuhogás átment, s akkor, mikor az ember felrémlett - mert olyan legények vótunk, nem éppen gyermekek -, aszondta, hogy:
- Ti mért jártok éjfélkor az erdőben?
De hogy mi vót, nem tudom. Akkora asszony vót, fehérnép, mint egy királynő. Aszondták a románok: az erdő királynője, románul máma páduri. (Vajasd) - Tamás Béla, 2002.


 

Járt. Itt a faluba vót egy ember, Kádár Zsiga, velem vót egyidős. Ő tanulta a mesterséget Sárdon. Asztalost. S aszondták a sárdiak nekije. Ne menj éccaka haza, mert a máma páduri elődbe áll! Há - aszongya - revolverem van. Elment. Há lelkem, mikor a sárdi erdő közepén vót, megérkezett a máma páduri. Akkora vót, mint a jegenyefák, s haja a fődet érte. De nem csinált neki semmit. De ő megmerevedett. A revolver a kezébe, s nem tudott rálőni. Miután elment, s osztán, hogy hazagyütt, egy hétig feküdt. Egy hétig feküdt. (Vajasd) - Szilágyi Rózália, 2002.


 

Források

Magyar Zoltán: Népmondák Erdély szívében, Alsó-Fehér megye mondahagyománya, Balassi Kiadó, 2008.