Az árulkodó cérnaszál

A prikulicsot, azt igen. Hogy kimentek az erdőre, és hogy hát na, jövet onnan haza egy nagy fekete kutya szökdicsélt, és nem tudom én, s tépdeste, és mikor hazaértek, az anyósának vagy apósának a szájából olyan cérnák lógtak ki, amit kitéptek a ruházatukból. Na ilyesmit még hallottam. (Magyarsárd) - Vadadi Etelka, 2003.


 

Aztán magyarázta anyóssom, hogy Krakkóba - mert Krakkóval vagyunk szomszédosak, itt vannak a réten a fődek. És éppeg nekünk is van, már az emberemnek a nagyapjától. Lejött két krakkai ember, egy fiatalasszony s egy fiatalember. No, ha lejöttek... Az emberre rájött, hogy csinálódjék meg prikolicsnak. S tettek régebb a románok csingetalját, piros s sárga s kék. S az ura aszongya a feleséginek:
- Nesze a villa, mert el kell menjek. De ha vaj jő egy kutya, szúrd meg, ne félj!
De hogy az asszony úgy megijedett, mikor meglátta a nagy kutyát; s a kutya egyenesen nekije. S akkor ő csak mind csapta avval, s a kutya felmérgesedett, úgyhogy mind egy szálig megette, úgy mind a szájába maradott azok a piros-sárga-kék szálak. Mikor visszagyütt, az asszony el vót keseredve. S aszongya az urának:
- Itt hadtál! - aszongya. - S elgyütt.
S akkor az ura kacagott. S mikor kacagott, meglátta a színes szálakat a fogai közt. Há - aszongya - te vótál a kutya! Aztán mindig magyarázta az anyósom, hogy el is vallott tőle. (Vajasd) - Szilágyi Rózália, 2002.


 

Források

Magyar Zoltán: Népmondák Erdély szívében, Alsó-Fehér megye mondahagyománya, Balassi Kiadó, 2008.