A lüdérchez kapcsolódó legendák – Vajasd

Ez nemcsak népmese, ez majdnem valóság. Sokan aszongyák, én magam is úgy hiszem, de ha én nem láttam vóna szememmel, akkor aszondanám... Én amikor Magyarigenbe inas vótam, jött Sárdtól fel úgy, mint egy üstökös. Ilyen feje volt, húsz méter hosszú, és mind úgy dobta a szikrákat. Ez nem hazugság, mert nekem nincs értelme mért. Kint vótam Magyarigenbe a főtéren, elmentem vízért. De a Nap még csak úgy ment a hegynél, és se este nem vót, se nappal. Már szóval kezdett vegyülni. S akkor Popa Györgye, egy román aszongya: - Nézd, az a lüdérc!
És elment fel egész Celna felé, a Jézer-tóig, s ott lebukott a vízbe. S néztük végig az egész, akik ott voltunk. (Vajasd) - Tamás Béla, 2002.


 

Ha tisztátalan lélek tüzes alakot vesz magára, akkor a neve lüdérc. Ez estétől éjfélig tüzes ostorral jár, tüzes szarvai vannak, tüzet ereszt magából, mely olyan lesz, mintha tej hullott volna a földre. Némelykor tüzes rúd formában jár a sötétben; ha pedig leszáll, olyan ember lesz belőle, a ki szájából tüzet precskel; az egyik lába lóláb, a másik libaláb. Ha van valakinek bátorsága megállani előtte, szúrjon vasvillát a földbe, szórjon krajcárt eléje: akkor nem bántja. Ezután kérdezősködéssel kihúzhatja az időt éjfélig, s a lidérc elszáll. (Alsó-Fehér megye) - In.: Lázár István: Alsófehér vármegye magyar népe, In.: Alsófehér vármegye monográphiája, I/2., 1896., 103 p.


 

Aztán magyarázta anyóssom, hogy régebb mentek éccaka, marhákkal. Ment a testvére. S mikor itt vót a temetőnél, akkor ment a lüdérc. S ő az árnyékába vót, s a villával keresztet csinált, s leszúrta. S hát az könyörgött, hogy engedje el. De ez már féltiből nem eresztette el. Nem eresztette el, és csak éjfél után. Akkor aszondta:
- Szerencséd vót, ha eleresztettél vóna, megöltelek vóna! (Vajasd) - Szilágyi Rózália, 2002.


 

Hanem én mondok még egyet, ezt nem mondtam. Mikor megházasodott ez a Papiska Treján tizennyolcban. Hozta ide a feleségét. Ezt nem én, anyám, anyósom, egész falu, mindenki mondta, a lüdérc húsz méter magasból kísérte végig a falun vasárnap. Mint egy nyomtatórúd. Mikor bementek, itt a sarkon mai napig áll a háza. Akkor felszállott a lüdérc az eperfára, ottan nézte, muzsikáltak s minden. S bement a szobába, megkerülte a szobát, kijött, s aztán elment. Eztet az egész falu tudja bizonyítani, ez nem mese. Hogy mi vót az a tüzes fej? A lüdérc. (Vajasd) - Tamás Béla, 2002.


 

Vót egy asszony, Mózsinak hittak az urát, s vót egy leánya, s az asszony szerette erőssen. Az ura harctéren hótt meg. És mind siratta. Há közbe lelkem, megkörnyékezte a sátány. Kapáltak, itt akkor a Birger sok fődet vett, s Birgerébe. S osztán beszélt, s hogy mit csinált. Bé ide szokott a kútba is, s amire mentek vóna, fel is gyütt már. S a lüdérc gyütt, s ült a házban - mert hárman laktak, a templom mellett vót, Boriska, Tóth András, Tóth Kati és Butyikusné. S ez a Butyikusné vót am menye. Na, s aztán megkísérte, s még gyermeket is csinált a sárkánytól, a testvére mondta, Cucáné. Ment, ment, bészökött a kútba. Mire gyüttek vóna, ő már ki is bútt. (Vajasd) - Szilágyi Rózália, 2003.


 

Források

Magyar Zoltán: Népmondák Erdély szívében, Alsó-Fehér megye mondahagyománya, Balassi Kiadó, 2008.