A fehér ember – Vajasd

Hanem hogy jártunk mi a fiammal. Az emberem meghótt, s csak a kisebbik fiammal maradtam. De már az is nagy vót. S aszongya nekem: Anyám, én élmények, s maga főzze meg az ételt, s kapjon egy targoncát, s éjszakára a répákat felhordjuk a kertből. Há lelkem, úgy csináltam. Megfőztem a kicsi ennivalót, s akkor elmentem. Kiszedtem a répákat, s megtakarítottam mind szépen. Na, hazagyütt a fiam, vacsoráztunk. - Kapott targoncát? - Kaptam. Bezárjuk az utcaajtót, há lemegyünk a kertbe. S há a kertbe vót két kis barozda lucerna. S egy piros tehén ott, én aszidtem, hogy a Ferenc tehene. De mind az Isten vót a számba. Mondom:
- Az Isten verje meg Ferencet, mondom, én menyek s elhajtom! A gyerek tudta:
- Anyám, üljen le! Üljen le, s hagyjon békít nekije!
Há lelkem, egyszer csak felgyütt a tehén: egy nagy ember vót fehér lepedővel. S a szájával így csinált [kocogtatja a fogait]. S aztán az emberből egy akkora ökör lett, amilyen a kapum. Aztán az is mind a szájával kereste.
Osztán ahogy dógoztunk a kertben, mentem, s egyszer csak bésilledött a lábam térdig. S akkor még élt az apja Vioricának, és aszongya:
- Micsinálsz? Mondom:
- Gyere, mondom, mert elsüllyedek ide! Gyere, ássunk itt!
Nem akart jönni. Pedig lehet, hogy lett vóna valami. Azért ment le a lábam térdig a fődbe. Igen, történtek régen ilyenek. (Vajasd) - Szilágyi Rózália, 2002.


 

Azt akarom mondani, hogy hárman készültek lopni: Póti Józsi, Szurduj Sándor, és még nem tudom ki, hárman. És hallották, hogy mennek ide Tóthékhoz. Akkor aszondtam Jánosnak: Te, jönnek hozzátok a kertbe szilvát lopni. Mondom: Van vaj egy fehér lepedőd? Van. Elmentünk le a kertbe, megbújtam. Mikor ők felmásztak a fára, én kijöttem, s mentem a kertbe. Mentem befelé. Azok leugrottak a szilvafa tetejéről. Mind összetörték magukat. (Vajasd) - Tamás Béla, 2002.


 

Források

Magyar Zoltán: Népmondák Erdély szívében, Alsó-Fehér megye mondahagyománya, Balassi Kiadó, 2008.