Nagypestény református templom

Nagypestény falu Hátszeg és Karánsebes között, a Retyezát alatt, Ulpia Traiana római fővárostól 6 km-re, az Erdélyi Vaskaputól 12 km-re fekszik, a történelmi Erdély határán lévő utolsó magyar falu.

Első említése 1404-ből való, Pesten alakban. Ezután 1411-12-ben Pestienee, 1430-ban Pestyen, 1492-ben Nagh Pesthyen. 

Nagypestény legrégebbi egyházi építménye a ma is álló, ám többször átépített, és középkori jegyeiből csak töredékeket őrző román templom. A 17. század folyamán, amikor a Hátszegi-medence (román és magyar) lakossága a reformáció híve lett, valószínűleg átalakították belső terét. A 18. század elején a helyi románság visszatért a görögkeleti hitre, a reformátusok pedig új gyülekezetet alapítottak.

A gyülekezetalapítás időpontját sajnos, nem ismerjük. 1714-ben említik először, de valószínűleg még Malomvíz filiája volt. Az úrasztali edények 18. századi jegyzéke alapján az 1720-as években önállósodhatott. Ebben az időszakban épülhetett a mai templom.

A belső tér kisebb és nagyobb boltszakaszból áll, egymástól hevederrel elválasztva, kétfiókos dongaboltozattal. A kisebb boltszakaszt 1783 körül építették. A déli bejárattal szemben található a falazott szószék, jobbra fakarzat. A falakon félköríves ablakok vannak.

A déli oldalon van a bejárati előtérként szolgáló torony, átlós irányú ötszög alaprajzú támpillérrel. A toronybejárat felett két keskeny nyílás található, amelyek vagy a védekezést, vagy a várkapukhoz hasonló, felvonható kapuelzárást szolgálhatták. Harangja 1730-ból való. A templom teteje kontyolt bádogtető; tornya körerkélyes, sisakja vízvetős, nyolcszög alapú gúla.

In: A Hunyadmegyei Református Egyházmegye templomai, szerk.: Magyari Hunor - Szántó Tünde, Székelyudvarhely, 2011.